MAGYAR ATOM

Ükunokája volt Szent István Árpádnak?

Hungária történetének újraírása

Az uralkodó nézet tanítása (rövidítve; UNT) szerint őseink, a mai magyar nyelvet [„finnugor] beszélő nép, Kr. U. 895/896-ban nyomult be a Kárpát medencébe, és itt megtelepedett.
Kicsit eltérő nézetek szerint a magyar tözsszövetség egyes csoportjai már akár 892-ben vagy 894-ben is letelepedhettek. Abban nagy az egyetértés az akadémikusok háza táján, hogy a betelepedési folyamat 900-ra fejeződött be, és a magyarok a 907-es győztes „brezalausburgi csata” eredményeképpen váltak végérvényesen a Kárpát medence uraivá. Egyes nézetek szerint tudatos, előre tervezett akció volt beköltözésük, míg más vélemények szerint a besenyő-bolgár vereség következménye. Mindenesetre az MTA gondozásában megjelent hivatalos kronológia szerint, 895 tavaszán „az életben maradt magyarok futva menekülnek a keleti Kárpátok szorosain és hágóin Erdélybe.”
Nagyon eltérő akadémikus nézetek vannak forgalomban azzal kapcsolatban is, hogy hányan voltak. Ha sokan, akkor félnomádok, ha kevesen, akkor nomádok. Egy a lényeg, hogy finnugorul beszéltek, és ügyesen asszimilálták a közelükbe kerülő embereket, népeket.
A Kárpát medence őslakosságát illetően még szerteágazóbb akadémikus nézetek színesítik a palettát. Sokak szerint kietlen pusztaság, tehát lakatlan volt, mások szlávokkal, morvaszlávokkal megtömve képzelik el a „honfoglalás” előestéjét, akiket természetesen kiirtottak a magyarok. Megint mások avar töredékeket, bolgár-török törzseket, néha letelepedett bolgár-szláv népeket érzékelnek a távoli ködben. Egy a biztos, az avarok nem lehettek hunok, ha mégis azok lettek volna, a magyarok érkezésének idejére elszlávosodtak.
A régészek véleménye szerint a magyarok érkezésekor sűrűn lakott volt a Kárpát-medence, valamint nem találtak tömegsírokat, amely a magyarok népirtására utalna.
Nagyon fontos axióma, hogy magyar hun rokonságról szó sem lehet, mert azt a magyarok csak a 12. században hallhatták a nyugati népektől. A Korai magyar történeti Lexikon fogalmazása szerint; A hun-magyar rokonság teóriája tehát látszólagos hasonlóságból – minden valószínűség szerint külföldről – kiinduló, középkori tudóskodó kombináció eredménye, nem pedig a magyarság v. a dinasztia eredeti hagyománytudatából táplálkozott.”
Fentiek alapján a magyarok Kárpát-medencei története, betelepedése 895-900 közé teendő, így előtte keresni valamiféle hun kontinuitást délibábos látomás.
Legalábbis az akadémikus nézetek szerint. (UNT!)
Népünk történetének rekonstruálásakor megkerülhetetlen a Hunor és Magyar mondai testvérpár szerepeltetése, hiszen mai önelnevezésünk a „Magyar”-ra, míg országunk elnevezése, és az idegenek által népünk megnevezésére használt hungarus a „Hunor”-ra megy vissza.
A Hunor szó a hun népnév perszonifikálódott alakja. Ma már nevetséges erőlködésnek tűnik, hogy a Hunort az onogur népnévből vezessék le, hiszen senki nem állítja az ötletgazdák közül, hogy Atilla, a mi krónikánk Atillája onogur lett volna.
Krónikáink nagyon világosan két jól elkülöníthető részre bontják őstörténetünket, a hungárok első bevonulására Pannóniába, majd a jóval későbbi második bejöveteléhez.
Teljesen világos, hogy az első bevonulás idején a hungarus név alatt, a hunok értendők. A második bejövetel kapcsán, már népiesen magyarnak [Magori] nevezett hunok jöttek, akiket latinul ungarusoknak [Ungari] neveznek. Ha krónikáink ezen alapállításait valaki nem tudja elfogadni, akkor annak nincs is további értelme kutatnia a folytatást. Garantált a tévút!
A magyarok bejövetelét hét kapitány bonyolította le, akik közül Álmos fia Árpád volt a leghatalmasabb, krónikáink szerint.
A krónikák azt is fontosnak tartják megjegyezni, hogy először Erdélybe érkeztek, majd csak ezután szállták meg a Kárpát medence többi részét. Az időrenddel rettenetes hadilábon áll a krónika szerkesztője, nincs is értelme a váltakozó adatokból kitalálni, a magyarok bejövetelének időpontját.
A környező országok történetírói megbízhatóan tájékoztattak az eseményekről, nekem már csak az maradt hátra, hogy csillagászati módszerekkel pontosítsam az időt. De még nem érkezett el annak az ideje. Régóta foglalkoztatott krónikánk harmadik kapitányának személye, és az Ő története adta meg a kulcsot a megoldáshoz, ti. mikor is érkeztek Hungáriába a magyarok.

A harmadik kapitány

„A harmadik kapitány Gyula volt, tőle származik László fia Gyula. Nagy és hatalmas vezér volt ez a Gyula; vadászat közben Erdélyben egy nagy várost talált, amelyet egykor a rómaiak építettek. Volt neki egy Sarolt nevű igen szép leánya, akinek szépségéről sokáig beszéltek a tartományfők, s akit Geysa herceg a Kulán földjét birtokló Beluid tanácsára és segítségével törvényes feleségéül vett.”

Eddig az idézet, Bellus Ibolya fordításában, egy módosítással;
Geysa az eredeti latin szövegekben mindenhol „dux” amely nem jelent Géza fejedelmet…
Különösen nem Géza nagyfejedelmet! Géza herceget jelent, ez a Géza herceg törvényes feleségéül vette a magyar Gyula honfoglaló kapitány gyönyörű lányát.
Elég tekintélyesnek mondható a kronológiai zavar, ha Géza herceg alatt Géza nagyfejedelmet Szent István apját kellene értenünk.
Ma még úgy tanítják, hogy az első kapitány, Árpád fia, Zoltán, annak fia Taksony, és majd csak ezután születik meg „Géza nagyfejedelem”.
De Árpád dédunokája nem házasodhat össze a harmadik kapitány, Gyula lányával!
Akármilyen gyönyörű…
Egy ilyen hírt nem lehet szó nélkül hagyni, lábjegyzetíró [Kristó, 1986] jő, és a következőket írja; „Sarolt nem a honfoglaló Gyula vezér, hanem fia, a X. század közepén élt Gyula leánya volt. Anonymus két leányról szólt, Sarolt (Saroldu) mellett testvére, Karold (Caroldu) nevét is említi.”
Kár ide keverni a tréfás kedvű kompilátor Anonymust, aki magyar helynevek segítségével alkotott egy külön bejáratú „ magyar honfoglalást”, amelyet egyébként senki nem is vesz komolyan, a románokon kívül.
(Még Kristó sem.)
Meg kellene találni azt a X. század közepén élt Gyulát, hogy ügyünket előre lendítse;
Végtelen szerencsénkre Bíborbanszületett Konstantin udvarában akkoriban jártak magyarok, és tőlük tudta meg a császár, hogy a jila [Gyula] az már nem személy, hanem méltóság, amely nagyobb a karchánál [Harka]. Valószínű ennek tudatában 1995-ban a HKIF-ben már új lábjegyzet olvasható Kristó Gyulától, miszerint Sarolt a honfoglaló Gyulának nem leánya, hanem unokája volt.
Végsősoron egy Árpád dédunoka fiú és egy Gyula unoka leány házassága már elképzelhető lenne…
Dinasztikus házasságok esetében az sem érdekes, ha az ara egy kicsit öregecske…
Igen ám, de a mi Saroltunkat legalább hat gyerekkel áldják meg a kései történészek, sőt a hat gyerek után az erőskezű Saroltunkat, még a szintén „Árpád házi” Koppány is nőül akarja venni, - Géza nagyfejedelem halála után.
Tehát a kép nem egyszerűsödik, csak bonyolódik. Ráadásul forrást is kell módosítani! De lássuk, mi van még az akadémikusok tarsolyában.
Györffy György az MT-ben a Magyar Krónika igen archaikus részének minősíti a Géza házasságával foglalkozó fejezetet.
Ez egy nagyon fontos üzenet, a szerző is érzi, hogy Kálti Márk az Úr 1358-as évében már nem tudott megbirkózni a hírrel, de végtelen szerencsénkre leírta! Sok mindent nem értett már meg Kálti Márk, többek között Árpád családfáját sem, hiszen első nekifutásra csak Zoltán fia Toxun-ig jut, és utána mintha elvágták volna.
Toxun a mai Taksonyt jelenti, és Ő még biztosan nem keresztelkedett meg.
Kálti Márk tud Taksony pénzkereső hadjáratairól, majd váratlan fordulattal Taksonyt megteszi Géza fejedelem apjának! Ráadásul nemcsak Géza, de Mihály apja is. Elfelejtve eddigi időrendi gondjait, egy pillanat alatt hozzáadja Gézához Gyula leányát, Saroltot, aki „az Úr megtestesülésének 969. évében isteni jóslattól intve – mint az meg van írva Boldog István király legendájában – Gyula leányától Sarolttól Szent István királyt nemzette.”
Ha egy üzlet beindul.. gondolhatnánk, mert a következő mondatban már Imre is megszületik. Nagy lazaság egy történésztől, pedig szívesen meghallgattuk volna, mit is tud Saroltról…
Igaz volt az, hogy a „szép úrnő szerfölött ivott és a lovat vitézek módjára ülte meg, egy embert pedig haragjába felhevülve meg is ölt?”
Vagy csak a mai történészek keverik össze II. Géza királyunk orosz feleségével, akinek nevét „Beleknegini” formában hagyományozta ránk Thietmár, a magát merseburgi püspökként bemutató író. Szép sorjában ki fog minden derülni. De előtte Kálti Márkot kellene leellenőrizni, hogy igaz-e azon állítása, hogy „Boldog István legendája emlékezik meg édesanyjáról, Gyula lánya Saroltról.”
A Képes Krónika lábjegyzetírója nagyon szemérmes, egy szóval sem említi azt, hogy a kis- és nagylegenda teljesen elhallgatja Sarolt személyét. Ehelyett egy lábjegyzetben elvezet bennünket a „honfoglaló” harmadik kapitány Gyula magyarázatához, miszerint az a Gyula, nem az a Gyula…
Kényelmetlen volt ez már korábban is, hogy Kálti Márk füllent, kitalál, kompilál, stb. Sarolt és Gyula kapcsán, de ha nincs más, ezzel kell dolgozni.
„Amint a kereszténység Jézus szüleit és hozzátartozóit mind magasabb piedesztálra emelve tisztelte, úgy következett be a XI. századi magyar vallásos kultuszban István hozzátartozóinak, Gézának és Imre hercegnek idealizálása. Ha valami szemet szúr, ami ezzel a folyamattal ellentétben áll, az Sarolt személyének teljes elhallgatása a kis és nagylegendában.”
Ezek után jogosan merül fel az olvasóban, nem kellett volna ezt egy lábjegyzettel honorálni? A tény az, hogy Kálti Márknak fogalma sem volt arról, hogy ki volt Szent István édesanyja, ezért folyamodott csúsztatáshoz. Géza herceg, a későbbi Magnus király feleségét Saroltot tette meg Szent István édesanyjává.
„Saroltból nem vált a Szentlélek által megérintett boldog anya. Ennek egyik oka görög keresztény volta lehetett, másik oka pedig az, hogy még a XI. század végén is visszaemlékezhettek egyéniségére és tetteire, amelyek szélsőséges ellentétben álltak a kor keresztény nőideáljával.”
Tetszetősnek tűnő magyarázat, de sajnos több sebből is vérzik. István apja Géza a források tükrében egyáltalán nem volt szentéletű ember, de róla az apáról megemlékeznek, míg a keresztény anyáról nem. A hivatalos nézet szerint még nincs egyházszakadás, tehát a görög keresztény is keresztény. A választóvonal a pogányság. Egyébként Sarolt görög kereszténysége is egy fikció, amelyet egy 10. századi Gyula megkeresztelkedéséből vezetnek le. (Miközben a 10. század közepén a Gyula már méltóság..) Ideje már azt az állandóan emlegetett „Prokuj” lufit kiszúrni, hiszen a MT minden tizedik oldalán visszaköszön, Sarolttal, Gyulával és Gézával kapcsolatban.
A tévesen azonosított forrás merseburgi Thietmar krónikája.
Thietmar beszél egy „Prokuj” nevű várúrról valahol Pannónia határán, aki a pannon király nagybátyja. Egy szóval sem írja, hogy Gyula lenne a neve. A 19. századi német tudósok azonosították a kedvünkért Sarolt testvérével.
Thietmar megemlékezik egy Deviux nevű királyunkról, akit a fonetikai nehézségek ellenére elfogadhatunk Gézának. Az ő felesége „Beleknegini”, azaz szlávul mondva szép úrasszony, aki mértéktelenül ivott, stb.
A forrás nem mondja, hogy „Beleknegini” Szent István anyja lenne, de a leírás tökéletesen ráillik II. Géza királyunkra [1141-1162] és annak orosz feleségére. Ráadásul első gyermekük is István [III], bár ezt nem említi a forrás. Ennek a Gézának főpapja, tehát érseke van, ugyanez nem mondható el Szent István apjáról, Gézáról.
Ez a főpap Gézát megrója azért, mert nemcsak a mindenható Istennek áldozott. Géza viszont elég gazdagnak és hatalmasnak érezte magát, hogy ezt megtehesse.
Azok kedvéért akiknek nem elég meggyőző azonosításom idézem Györffy Györgyöt a MT 1210. oldaláról;
„Gerhoch reichersbergi prépost barbárnak minősítette Magyarországot, amelyet olyan fejedelmek vezetnek, akik még csak névleg is alig tartoznak a kereszténységhez.”
A végső érv II.Géza ellen az szokott lenni, hogy Thietmar 1018-ban meghalt. Igen, Krisztus születésétől számítva, a régi típusú keresztény időszámítás koordináta rendszerében. Amely megegyezik az új típusú keresztény időszámítás i.sz. 1208. évével. (A kronológiai nehézség ezzel elhárult.)
Így nem kell tovább iszákossággal vádolni Szent István édesanyját, aki egyébként nem lehetett Sarolt. A magyar történetírás tanácstalanságát látva, a lengyelek a XIII. században a névtelen anyának Adelhaid nevet és lengyel származást adtak. Nem lennék meglepődve, ha ez majd a további kutatások fényében igaznak bizonyulna.
Ez mind szép, de mikor is él, Gyula lánya Sarolta? Korai történetünkben még nem vizsgáltuk Géza herceget, akiből majd király is lesz, igaz nem túl hosszú időre.
Akadémiánk egyelőre úgy taníttatja, hogy az 1074. év folyamán VII. Dukasz Mihály bizánci császártól abroncskoronát kap, amely utóbb a Szent Korona alsó részévé lesz. Géza, a hagyományos időrend 1077. évében, április 25-én hal meg, és Vácott temetik el.
Számomra nagyon érdekes momentum, hogy az Ő második fia lesz Álmos, az első „magyar” nevű uralkodó az „Árpád házban”.
Sosem értettem, hogy a korai királyaink miért nem tisztelték őseiket oly módon, hogy utódaiknak, a legősibb neveket is adják.
Magyarán, miért nem találkozunk Árpád, Álmos nevű hercegekkel királyokkal Géza fia előtt? Álmosnak majd azután lesz Álmos nevű unokája, és Árpád nevű dédunokája is. Szégyellték volna? Aligha hiszem, mert a későbbi névadás ezt cáfolja.
Miért kellett 200 évnek eltelnie ahhoz, hogy megint szép legyen az Álmos és az Árpád név?
Valami nagyon nem stimmel…
Az időrendi azonosítást leegyszerűsíti az a tény, hogy történelmünkben egy Sarolttal kell számolni, aki Géza herceg törvényes felesége lesz, egy bizonyos Beled nevű személy közvetítése révén. Az egyetlen lehetséges számba jöhető személy Géza herceg I. Béla Hungár király fia. Az időpont csak kikövetkeztethető, amikor még nem király. A Képes Krónikát olvasgatva meglepő népekkel és személyekkel lehet ott találkozni. Durván 180 évvel a „honfoglalás” után számomra teljesen érthetetlenül a Meszes kapun keresztül Hungáriára törnek a „kunok”! A forráskritika ezt úgy hidalja át, hogy besenyők! Igen ám, de a vezérük neve is ismert, Gyula!!!
Erre általában az a magyarázat, hogy nekik miért ne lehetett volna saját Gyulájuk.
Az biztos, hogy pogányok, és Salamon, László és Géza együtt veszik fel a harcot ellenük. Magyarország történeti kronológiája a betörés évét 1068-ra teszi, de ez képtelenség, mert Salamon kis gyerekként nem lehet a cserhalmi ütközet résztvevője. Még érdekesebb az a bejegyzés a krónikában, hogy Géza koronázásának évében a „besenyők” Zoltán nevű vezére megkapja Hungária nyugati határvidékének felügyeletét. Az év hivatalosan 1074, szerintem az esemény későbbre datálandó, mintegy 11 évvel.
Krónikánk zavaros azonosítási kísérlete után, rá kellett jönnöm, hogy az ott szereplő Gyula vezér nem más, mint Sarolta apja, míg az öt évvel később említett Zoltán Árpád vezér fia!
Nagyon merész hipotézisnek tűnik, hiszen a krónika ilyent nem állít.
Amennyiben újraolvassuk Kálti Márk bevezetőjét úgy gondolom, van hipotézisemnek reális történelmi alapja;

„Az Úr 1358. esztendejében, áldozócsütörtök nyolcadába eső kedden kezdtem ezt a krónikát a magyarok régi és legújabb tetteiről, származásáról és gyarapodásáról, győzelméről és merészségéről; különféle régi krónikákból szedegettem össze, átvéve helyes megállapításaikat és teljesen megcáfolva tévedéseiket. Az Úr nevében. Ámen.”

Szóval Kálti Márk saját bevallása szerint is átírja, megszépíti a történelmet. Nincs ezen semmi csodálkozni való, mert a politikai helyzetnek megfelelően mindig átírják a történelmeket.
A magyar mediévisztika egyik fontos de mindmáig végérvényesen nem tisztázott kérdése, hogy a 11-12. századi magyar Geszta mikor jött létre, illetve, hogy eredeti formájában mit tartalmazott.
A Geszta szerkesztésének első lehetséges időpontjaként I. András király uralkodása jöhet szóba. Sokan Salamon-kori szerkesztés mellett teszik le voksot. Elképzelhető I. László korabeli újraszerkesztés, de egészen biztos, hogy Könyves Kálmán idején elkészült az a szintézis, amely igazolja I. Géza legitimitását a Salamon vonallal szemben.
Közismert, hogy Kálmán megvakíttatja testvérét Álmost, az első „magyar” nevű herceget, de 1131 után Álmos ági királyok kerülnek hatalomra, tehát ezt követően megint átírják a krónikát, hiszen Kálmán nagyon ellenséges színben tűnik fel abban. Felteszik még azt is, hogy II. András idejében az egész krónikát átszerkesztették, ami stilisztikailag mindmáig meghatározza a ránk jutott szöveget. 1131 után az Álmos ági királyok a győztesek, tehát ők írják a történelmet.
Azzal az akadémikus nézettel nem tudok egyetérteni, miszerint a „hun történet” 13. századi betoldás, mert éppen fordítva áll a dolog; A 11. században érkező győztes magyarok története betoldás a már keresztény Hungária történetébe. Fatális tévedés volt királyainkat Szent Istvánnal kezdve „Árpád-házi”-nak minősíteni a 18. századtól.
Árpádnak egy csepp vére sem folyik Hungária királyainak vérében.
Természetesen Sarolta révén folyik „magyar” vér Álmos hercegtől számítva, aki I. Géza [Magnus] király második fia volt. De ez már a 11. század vége!